https://www.zaol.hu/helyi-kozelet/2024/12/vitorlas-kulcs-kupa-keszthely#google_vignette
Kedves KTC Közösség!
Mindig számokban mérjük a sikert leginkább, rekordot alkotott Szezonzárónk ebben is; 35 egység és 94 nevező! Ugyanakkor az, hogy érkezett hajó Fonyódról, Lelléről, Boglárról is hozzánk azért, mert egyre messzebb jut a híre a rendezvényeink minőségének, hangulatának, legalább akkora indikátor nekem, mint a számok az előtérben.A Pepito kapitánya (Balatonboglár) fogalmazott egy posztjában úgy, hogy 27! versenyen indultak az idén (ebben a legnagyobbak is mind benne természetesen), de ilyen szervezések mint amiket mi véghez viszünk, nincs még egy a tavon…!Ezt erősíti meg Tomai Balázs Világbajnok barátunk is Tv riportjában, fenti véleménytől teljesen függetlenül!Öröm ez és köszönet a véleményekért,illetve, újra és újra köszönet Nektek az összetett munkáért, ami ezt eredményezi mára, tényleg rendszeresen!Köszönöm Mecénásainknak az extra mellénk állást most is:Schwarz Barbi – Olive and OlivaFarkas Csabi – UnicumSzekszárdi Borászaink – Bősz, Mészáros, VesztergombiNémeth Béla – SütiboltSzabó Gergő – Skandimánia SzaunaKöszönöm Séfjeinknek – Berci, Gyuri, Peca az állandó kiszolgállást és a kiváló minőséget!Köszönöm mindenkinek, aki a ki-be pakolásban és a rendezvény alatt is részt vett a munkálatokban!
Újra KTC feelinget és újra egyedit alkottunk, Köszönöm!
Gárdos PéterKTC elnök s.k

Versenykiírás
Kupa helye: Balaton Ny-i
medence, Keszthely-i Öböl
Kupa időpontja: 2024.11.30.
A Kupa rendezője: Keszthelyi Túravitorlás Club
Felelős szervező: Gárdos Péter KTC elnök
VB elnöke: Kayser Miklós
A verseny orvosa: Tóth Gábor
Nevezés helye és ideje:2024.11.30. 08:00-10:00-ig
KTC Klubház, 8360 Keszthely Csárda u.13. info@ktc.hu
Előnevezés: 2024.11.29. 16:00-18:00
Nevezési díj: 5.000.-Ft/fő / étel, ital /, melyből 2.000.-Ft a KTC Advent adományba kerül.
Program 11.30. KTC:
08:00-:10:00-ig Nevezés
10:00 Kormányosi Értekezlet
11:30 Rajt
14:30 Eredmény hirdetés, díjkiosztó
Szabályok
Az ISA versenyszabályai, az MVSZ által kiadott 2011. évre érvényes Általános
versenyutasítás és a versenynaptár kiegészítő rendelkezései, valamint az
osztályelőírások érvényesek az alábbi eltérésekkel:
o A résztvevő hajó külmotorját felszerelve tarthatja.
o Bőszeles vitorla a rajtot követő 3 percen belül nem használható
o A magyar és német listán nem szereplő, felméretlen hajók esetén a
versenyrendezőnek lehetősége van előnyszám megállapítására (becslés).
Ez csak abban az esetben módosítható, ha a hajó hivatalos felmérésen kapott más
YS számot
Pálya: Háromszög Pálya a
Keszthely-i öbölben
A kupanapon a nevezésnél a hirdetőtáblán és kormányosin kifüggesztve.
Értékelés
Az egyes hajóosztályok számított sorrendje alapján ( YS I,II,III. ), kishajó, katamaránok
esetében abszolút helyezés, ifjúsági, abszolút I.
Díjazás
Osztályonként az első 3 hajó, kupa díjazásban részesül.
Egyéb rendelkezések
A mentőmellény használata kötelező, ha a rendező hajón azt lobogó jelzi. A
rendezőség nem vállal felelősséget sem a hajók, sem a legénység versenyre való
alkalmassága tekintetében, ugyancsak nem vállal felelősséget és szavatosságot a
kupán való részvétellel kapcsolatban előforduló balesetek, vagy anyagi károk
ügyében.
A VERSENYEN MINDENKI SAJÁT
FELELŐSSÉGÉRE VITORLÁZIK!
JÓ SZELET!